Sokat gondolkoztam, hogy melyik készülék lehet a nyerő. Arra jutottam háromból háromszor, hogy bármennyire is imádom az Apple termékeit, az iPhone-t és hiába használtam 7 éven át iOS rendszert, most azt kell mondjam, hogy a Samsung lerakott a többi mobilgyártóval egyetemben az asztalra egy olyan készüléket, ami méltó konkurenciája lehet az Apple -nek.
Ugyan is a konkurencia bőven elhúzott az Apple mellett, hiába az iPhone-ok időtállósága. Mind kijelző, mind kamera terén elmarad, nem beszélve a vízállóságot. A jack csatlakozó elhagyása sem volt túl kedvező lépés, mondom ezt én aki egy Beats Studio Wireless fejhallgatót használok, de mégis néha nem lenne hátrány a jack kábel használata. Amit az új készülékem esetében tudok használni.
A kijelzőt tekintve a Samsung készülék lekerekített kijelzője nevezhető felesleges dizájn-nak, de a mindennapok használata során több hónap vagy akár több év használat során sem válik unalmassá, mivel gyönyörű. A színek élettel telik és alacsony képernyőfény mellett is remekül látszik a kijelző tartalma. A fényerő automatikus szabályozása is remek, bár néha sötétben bizonytalanul kezeli a fény erejét. A szemkímélő módnak hála már nem ég ki a felhasználó szeme lefekvés elött. Az Apple iPhone 8 készüléke lemaradását pont az bizonyítja, hogy még mindig nem lekerekített, hanem csak minimális kávával lesz ellátva, ha hihetünk a pletykáknak.
Az iOS rendszert egyszerűen imádtam, mind stabilitása, mind a magasfokon nyújtott biztonsága miatt. Viszont az utóbbi időben, úgy éreztem, hogy rendkívűl szűkössé vált számomra, a további verziók alig alig különböztek egymástól. A testreszabhatóság irányába mozdult a rendszer ez tény és való, de az Android sem tétlenkedett. Jelenleg Android 7.0 fut a készülékemen, EMUI 5.1 felülettel fűszerezve. Az operációs rendszer részleteiben is gazdag lett, a menü letisztult és átláthatóvá vált. Hiába az iPhone-ok stabil használata a kevés ramból és kevés magból kihozott stabil működése, az Android készülékek többsége viszont ram memória tengerrel és magok halmazával bír, de mind a kettő variációnak megvannak a felhasználási előnyei.
Android készülékek anyaghasználata és építési minősége is felzárkózott az iPhone készülékek prémium minőségéhez, ellenben előbbi árazása minden vásárló számára kedvezőbb.